Elöltöltős mosógép karbantartása
Az
automata mosógépet akkor értékeljük igazán, >amikor bedobja a
törülközőt. Ahhoz, hogy minél hosszabban szolgáljon, érdemes ápolni.
Meghálálja.
A gondos gazda igyekszik tisztán tartani, amihez
hozzáfér - ám ez kevés: a mosógép idővel itt-ott penésznyomokat ölt
magára, egyre ércesebb szagot áraszt és a fehér ruhákat sem mossa már
igazán fehérre. Ne hagyjuk annyiban, a gép szinte újjá varázsolható.
Szerszámok, anyagok
Csavarhúzók
(lapos és PH2 általában elegendő), kombinált fogó, állítható
papagájfogó, Evipass (egy- és ötliteres kiszerelésben kapható), szükség
esetén (fehér) festék.
Kritikus pontok egy mosógépben
Néhány
hely, a pangó víz hajlamosak megposhadni és ahonnan a lerakódásokat
nehéz eltávolítani: a mosószerfészek,
az innen az üst oldalába vezető
gumicső, az üstből a szivattyúba vezető gumicső, maga a lúgszivattyú,
valamint a kivezető gégecső.
Érdemes odafigyelni a rozsdásodásnak kitett
részekre is (leginkább a gép aljánál).
Lássunk hát neki.
Elöltöltős mosógép, felső rész
A mosógép fedlapját hátul rögzíti néhány csavar (az Indesit WGD 1236 TX-nél a két sarkában alulról egy-egy).
Ezeket kicsavarva a tetőt határozott mozdulattal 1 centimétert előre kell húzni, és óvatosan leemelve láthatóvá válik a mosógép belseje.
A tetőt a Whirlpool AWG 324-nél szintén két csavar rögzíti, de hátratolva lehet leemelni.
A programkapcsoló tetejéről a mosószerfészek felé nyúlik egy fémlemez profil,
ezzel vezérli a frissvíz elosztását (előmosószer, mosószer, sima öblítés, öblítőszer stb).
Ezt a profilt mindenképp le kell szerelni. Első lépésben gondosan megjegyezzük az L alakú műanyag elem és a víz-elosztó vezérlő és
fogazott részeinek egymáshoz viszonyított helyzetét (alkoholos filctoll): a pontatlan összeszerelés azzal jár, hogy a gép nem a programnak megfelelően mossa be a tisztítószereket a dobba.
Ezután lehet leszedni az L alakú műanyag elemet, majd a rugó kiakasztása után a fém profilt kifordítva leemelni a programkapcsolóról.
A csavarógombok eltávolítása után az Indesitnél a mosószerfészek alatt egy lemezcsavart kell eltávolítani,
és a programkapcsolót tartó csavarokat kicsavarni (nem kell kivenni, megtartja az előlap).
A szárító időzítő és a termosztát vezetéke elég hosszú, ezeket nem (lett volna) szükséges leszerelni.
Két műanyag fül óvatos kipattintása után az előlapot előre billenthetjük.
A mosószerfészket ebben az Indesitben további három csavar tartja (egyet már kiszedtünk az előlap leemelése előtt).
Ezután a mosószerfészekhez vezető gumicsöveket kell lekötni. A frissvíz csatlakozást biztosító rugó oldásához elég egy laposfogó,
az alatta levő túlfolyó(?) gumicső pereme ennél a típusnál csak be van pattintva.
Ha szükséges, a könnyebb hozzáférés érdekében 13-as csőkulccsal leszerelhető a dob ellensúlya.
A vastag gumicsövet biztosító rugót egy jó tágra nyitható kombinált fogóval vagy a papagájfogóval lehet oldani,
ezután kiemelhető a mosószerfészek, a karbantartás első célpontja.
A következő célpont a mosószerfészek és a dob közötti vastag harmonikás gumicső.
Ebben a típusban a gumicső egyszerűen a dob nyílásának pereme mögé van pattintva.
(Nem így a Whirlpool AWG324-nél, ahol egy merev műanyag gyűrű belülről is hozzáfeszíti a gumicsövet a dob nyílásához;
ezt a gyűrűt visszakötés előtt kell a gumicsőbe helyezni majd a visszakötés után a helyére pattintani.)
A gumi és műanyag alkatrészek tisztítására foszforsavat használtam,
amit Evipass rozsdaeltávolító néven vásárolhatunk meg festékboltokban.
Szobahőmérsékleten egy nap alatt végzi el a piszkos munkát, forrón gyorsabban.
Az Evipassban levő foszforsav
célja eredetileg az, hogy a felületen levő barnás vasoxidot kemény, a
fémhez és a festékhez is jól tapadó vasfoszfáttá alakítsa, de a
foszforsavat most csak a lerakódások feloldására fogjuk használni. A kb
20%-os sav jobban csíp mint az ecet, a munkához érdemes gumikesztyűt
használni.
A foszforsav a fürdőszobában és a konyhában is jól
használható, rendkívül hatékony vízkőoldó, de ha betonra csöppen,
pezsegve marja, és néhány fémet, többek között a horganyt és a rezet is
megtámad, ezért igen óvatosan kell használni. Bár nagyobb hígításban a Coca Cola is tartalmazza (E338 néven engedélyezett savanyúságszabályozó), a foszforsav nem játékszer!
A gumi alkatrészeket a tisztításhoz befőttes üvegbe raktam, felöntöttem foszforsavval,
majd egy lábosban vizet melegítettem körülötte. Egy óra után kiraktam lehűlni, újabb óra múltán a gumit tisztára lehetett öblíteni.
A következő tisztítandó alkatrész a mosószerfészek.
Ennél a típusnál a mosószerfészek teteje lepattintható
(de sajnos gyakoribbak a hegesztett típusok).
A mosószerfészket pl. lavórban lehet forró foszforsavba áztatni.
A sav melegen tartásra nem találtam jó módszert,
de egy kefével lehet gyorsítani a lerakódások oldódását. (Gumikesztyűről ne feledkezzünk el!) Megéri a fáradságot.
Az összeszerelés fordított sorrendben történik: először az üst oldalába kell visszakötni a bevezető gumicsövet.
Az Indesitnél egyszerűen vissza kell pattintani a perem mögé a gumicső gallérját, a Whirlpool-nál a gumicső belsejébe betolni a műanyag gyűrűt,
a gumicsövet az üst nyílásába illeszteni, majd a gyűrűt (a gumicsövön keresztül) a helyére pattintani (erről most nincsen fényképem).
Következő lépésben az üstbe vezető gumicső felső végét kell a mosószerfészek aljára bekötni, végül a gumicső (túlfolyó? levegőző?)
elágazását bekötni a mosószerfészek felső nyílásába. Az Indesitnél ez is csak egy gallérral kapaszkodik a nyílás peremébe.
A frissvíz bevezető cső bekötése után a mosószerfészket csavarokkal is rögzítjük. Az előlapra vissza kell csavarozni a termosztátot (és a szárító időzítőjét), ugyanabban a pozícióban, ahogyan a leszereléskor voltak. A programkapcsoló visszacsavarozásánál kell különösen ügyelni, mert azt meglepően sokféle helyzetben be lehet építeni. Lényeg, hogy a programkapcsoló állása egyezzen az előlap felirataival.
A "vízválasztó" vezérlésének visszahelyezése után a mosógép felső része összeszerelhető, ellenőrizhetjük a gép működését.
Elöltöltős mosógép, alsó rész
Következik a kivezető cső és a lúgszivattyú, illetve (ha elhanyagolt) a mosógép aljának rozsdamentesítése.
A hátlap leszerelése után előtűnnek a fődarabok: középen a motor, baloldalt a sarokban a lúgszivattyú, két oldalon a dobot alátámasztó lengéscsillapítók.
Első lépésben kell szedni a lúgszivattyú szűrőjét (1-2 liter víz kifolyhat), majd a lúgszivattyút rögzítő négy csavart.
A szivattyút még ezután is tartják a rá csatlakozó gumicsövek.
Ezután terítsünk sok puha rongyot a mosógép elé és fektessük a hasára. A gép 70-80 kiló, vigyázzunk a kapcsolókra és az üvegajtóra (ezért kellenek a rongyok). Segítség jól jöhet.
A gép alsó része általában elég koszos, poros és zsúfolt. Ami nekünk most leginkább útban van, a lengéscsillapító. Ezeknek alsó bekötését kell kicsavarozni: az Indesitnél egy M8 anya (13-as kulccsal lehet szerelni), a Whirlpool-nál két M6 anya (10-es kulcs kell hozzá).
A lengéscsillapítókat az üst felé fordítva könnyebben hozzáférünk szivattyúhoz, az üstből kivezető gumicsőhöz és a szennyvíz kivezető csőhöz. Ebben az Indesit gépben az üstből kivezető cső elágazik oldalra-felfelé, egy érzékeny nyomáskapcsolóhoz, amely felülről látható a programkapcsoló mellett. A mosógép ezzel a nyomáskapcsolóval érzékeli a mosóvíz szintjét. A gumicsövet először a vízszintmérőről és a lúgszivattyúról, majd az üstről kössük le (az Indesitben az üsthöz csatlakozást speciális bilincs biztosítja, más gépeknél ez eltérhet). Ebben a gumicsőben még több lerakódás lehet, mint a mosószer bevezetőben, tisztítása hasonlóan történik, forró foszforsavban.
Ha a lúgszivattyúról a kifolyó csövet is lekötjük, az elektromos csatlakozót lehúzva a szivattyú kiemelhető a helyéről. Általában néhány csavarral szétszedhető a szivattyú elektromos és nedves részre, így a szivattyúházat könnyebben lehet akár vegyszerben is tisztítani.
Amíg a gumicső a savban ázik, ellenőrizzük a mosógép alján a festést. Ha szükséges, a felhólyagosodott részeket és a málló rozsdát levakarjuk, a felületet Evipassal kezeljük és megvárjuk, amíg a vasoxid szürke vasfoszfáttá alakul és megszárad, majd befestjük.
Az Evipass használatakor ügyeljük a mosógép aljának elektromos alkatrészeire: nem csak a motor és a szivattyú található itt, de a motor fordulatszámát vezérlő elektronika is. Ezeket kíméljük meg a savtól (a motorvezérlő elektronikát könnyen ki is lehet szerelni
Az oldószeres festékek büdösek és különösen a lakkbenzin (H100) alapúak igen lassan száradnak. Egy kimustrált hajszárítóval a száradás gyorsítható, de néhány percenként pihentetni kell, mert túlmelegszik és leég. Semmiképp ne hagyjuk magára a hajszárítót!
Amíg a festés szárad, megtisztíthatjuk az Evipassban ázó gumicsövet és a szivattyúházat. Az alábbi képen látható a lúgszivattyú visszahelyezése. Jól láthatóak még a mosóüst aljához hajtott félig leszerelt lengéscsillapítók is.
A visszaszerelés sorrendje fordított: először az üst aljához kell rögzíteni a fekete gumicsövet, majd bekötni a nyomáskapcsolóhoz vezető elágazást és a lúgszivattyút.
A szennyvíz kivezető gégecső visszakötése után már a lengéscsillapítókat (és a mosógépről a festés előtt leszerelt gumilábakat) is vissza lehet csavarozni. A gép talpra állítása után helyére kerülnek a szivattyút rögzítő csavarok és a vízszűrő.
A szerelések során a lerakódások egy része belepereghetett az üstbe, aminek a belsejéhez nem fértünk hozzá. Ezért a karbantartás után első alkalommal tisztító mosást érdemes végezni.